MENÜ
VSZK Osztálytalálkozó 2011
Mi már tuti, hogy ott leszünk és várunk téged is!

ÜDVÖZLÖM A HONLAPON!


Frissítve: 2023. szeptember 20. 

VSZK INDULÓ 

 

Ennek a honlapnak csupán egyetlen célja, hogy 37 év után újra találkozzanak azok a régi osztálytársak, akik a KESZTHELYI VSZK-ban végeztek 1974-ben Markos Lászlóné osztályában!

 

Darvasi Károly barátom volt az a személy, aki felvetette annak gondolatát, hogy most már itt az idő, hogy volt VSZK-s diákok újra találkozzunk és egy kötetlen baráti összejövetelen elevenítsük fel a régi szép - néha egyesek számára - elfeledett emlékeket, baráti- és szerelmi összefonódásokat, melyek a VSZK falai között szövődtek.

 

Vannak olyan személyek, akik 37 év alatt egyszer sem találkoztak volt VSZK-s osztálytársaikkal és nem tudnak egymásról szinte semmit sem. Néhányan pályát módosítottak és vannak, akik a mai napig is a vendéglátásból, idegenforgalomból élnek.

 

Ezért készült ez a honlap, hogy nézz körül, és ha úgy érzed, hogy Te vagy az a személy, aki a VSZK-ban, ebben az osztályban jártál 37 évvel ezelőtt, akkor jelentkezz, hogy szívesen részt vennél a baráti összejövetelünkön!

 

Természetesen annak is örülünk, ha a fotók alapján felismered ismerősödet, barátodat, kollégádat és mi arra kérünk, jelezd felé, hogy volt diáktársai osztálytalálkozót szerveznek!

 

Szervezők:

Szijártó Ildikó, Cserép Zsuzsanna, Büchner János, Darvasi Károly, Lucz Sándor, Sirsom József, Nyirő Csaba

 

Információ és kommunikáció a napjainkban, című játékos vetélkedő díjazottjai:

 

NYEREMÉNYEK:

I. HELYEN VÉGZETT CSAPAT

Minden játékos egy-egy kulcstartót kapott ajándékba, melyet a zalaegerszegi Print Gyorsnyomda ajánlott fel!

 

I. helyezett: BÜCHNER JÁNOS

  1. 2 db. tiszteletjegy a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházba SHAKESPEARE, VÍZKERESZT, VAGY BÁNOM IS ÉN előadására!
  2. 2 db. tiszteletjegy július 30-án megrendezésre kerülő „Puszika–Oszika” Csónaktúra és Flúgos futam-ra, melyet Bangó Dezső a rendezvény főszervezője ajánlott fel!
  3. Egy üveg minőségi bor, melyet a Casanova Vendéglő tulajdonosa, Papp Ervin ajánlott fel.

II. helyezett: GIBER ZSUZSANNA

„Zala Európában”, című képeskönyvet kapott, melyet a Csuti SK Zalaegerszeg ajánlott fel!

 

III. helyezett: SZIJÁRTÓ ILDIKÓ

2 db. TV-Shop-os mosógolyót nyert.

 

 


 

II. HELYEN VÉGZETT CSAPAT.

Minden játékos egy-egy kulcstartót kapott ajándékba, melyet a zalaegerszegi Print Gyorsnyomda ajánlott fel!

 

I. helyezett: BEDIKE LÁSZLÓ

  1. 2 db. tiszteletjegy a veszprémi Petőfi Színházba, egy szeptemberi előadására, melyet Máté P. Gábor színművész ajánlott fel!
  2. Egy üveg minőségi bor, melyet a Casanova Vendéglő tulajdonosa, Papp Ervin ajánlott fel.

II. helyezett: FÉRHEZLI IBOLYA

„Zala Európában”, című képeskönyvet kapott, melyet a Csuti SK Zalaegerszeg ajánlott fel!

 

III. helyezett: TANCSICS MÁRIA

2 db. TV-Shop-os mosógolyót nyert.

 

 


 

 

A Zsűri elnökének, MARKOS LÁSZLÓNÉNAK

1 db. tiszteletjegyet 2 fő részére ajánlott fel a Balaton Kongresszusi központ igazgatóhelyettese Osvald Bálint úr, a 2011. július 13-án (szerdán) 20.00 órakor kezdődő Cigányprímás című bérleten kívüli előadásra.

 

SZÍVBŐL GRATULÁLOK A NYERTESEKNEK!

 

Vissza

 

  • Honlap frissítése
    2023-09-20 12:14:45

    Kedves Barátaim!

    Egy kicsit javitottam a fotókon és főleg az ercokra mentem rá, hogy élesebb legyen.

    Sajnos néhányan itt hagytak Bennünket ezt is javítottam!

     

  • Gyászjelentés
    2022-01-07 16:21:42

    Kedves Barátaim!

     

    Sajnos szomorú hírt kell közölnöm veletek.

    Ma hajnalban Sümegi Béla, volt osztálytársunk és barátunk elhunyt!

    Nyugodj békében, barátom!

  • VSZK INDULÓ
    2021-01-21 20:04:10

    Sziasztok!

    Aki szeretné meghallgatni a VSZK indulóját, az kattintson a hangszóróra!

     

    NYIRŐ CSABA, webmester

  • Karácsonyi és Új évi köszöntő
    2019-12-24 09:53:21

    Remélem mindenki az elképzeléseinek megfelelő évet zárt és új reményekkel indul a 2020-as esztendőbe!

     

    Békés, boldog Karácsonyt, valamint örömökben gazdag boldog Új évet kívánok! 

     

    NYIRŐ CSABA, webmester

  • 40 éves Osztálytalálkozó
    2014-04-28 14:34:15

    Idén lesz 40 éve, hogy befejeztük tanulmányainkat a keszthelyi Vendéglátóipari Szakmunkás Képzőt és kikerültünk a "Nagybetűs életbe".

    Szeretnénk idén megszervezni a 40 éves Osztálytalálkozót, melyre itt lehet jelentkezni!

     

    Üdv:

     Webmester

  • NYROT Nyárbúcsúztató Regionális Osztálytalálkozó
    2012-09-03 19:23:46

    Szijártó Ildikó, szeretettel meghív Téged és kedves párodat egy NYROT  "Nyárbúcsúztató Regionális Osztálytalálkozóra", melyet kb. 2 héten belül tartana meg. Pontos dátumot 3 nap múlva tudok mondani.
    Az összeget még nem tudom megmondani, de az mindig a résztvevők számától is függ.
    Kérlek jelezz vissza, ha érdekel a dolog.
    Tavaly éppen a mai napon volt a találkozó és még a Sümeg Béla jelenléte is emelte az esemény hangulatát.
    Bízom abban, hogy idén is jó hangulatú, baráti összejövetelt rendezünk.

     

    Üdv:

    Webmester

  • Elmarad a 2012 évi Osztálytalálkozó
    2012-06-26 20:35:59

    Információnk szerint Giber Zsuzsanna NEM tudja felvállalni az osztálytalálkozó szervezését.

    Aki úgy érzi, hogy megszervezi, az jelentkezzen nálam!

     

    Üdv:

    Webmester

  • Újabb videók
    2011-09-17 16:48:49

    Újabb videó került fel a weblapra, melyet a VIDEÓK menüben találjátok!

    Bízom abban, hogy hamarosan a fotókat is sikerül elkészítenem!

     

    Üdv:

    Webmester

  • Találkozunk jövőre!
    2011-09-10 19:04:45

    Giber Zsuzsanna vállalta, hogy jövőre (2012. május) Ő szervezi meg az osztálytalálkozót, melyre felkért, hogy segítsek a szervezésben! Gondolom lesznek még önként vállalkozó agilis személyek, akik szintén kivennék részüket a szervezés mozzanataiban! Már most lehet jelentkezni a szervező munkára!

     

    Üdv:

    Webmester

  • Összejövetel
    2011-08-12 09:18:06

    Szijártó Ildikó tájékoztatása szerint szeptember 3-án újabb összejövetelt szervez! Bővebb infó 2 nap múlva!

     

    Üdv:

    Webmester

  • Újabb összejövetel
    2011-07-11 10:23:38

    Szijártó Ildikó újabb összejövetelt rendez vagy augusztus végén, vagy szeptember elején.

     

    Üdv:

    Webmester

  • Videó
    2011-06-27 23:58:30

    A videó elkészült és mindenkinek, aki jelentkezett az osztálytalálkozóra elküdtem e-mailben, hogy hogyan is tudja a videót letölteni! Akinek nem sikerül az írjon, vagy hívjon fel telefonon! Ha van vezetékes telefonja, visszahívom!

     

    Üdv:

    Webmester

  • Iratkozz fel a HÍRLEVÉLRE!
    2010-11-17 15:08:49

    Ha feliratkozol a HÍRLEVÉL"-re első kézből kapod E-mailben az új információkat a weblap változásairól!

Asztali nézet